Jogász és EU-jog szakértő, az Európai Parlament képviselője, a Tisza magyar delegációban az EPP (Európai Néppárt) frakció tagja vagyok.
Tanulmányaimat a hazai és nemzetközi jog területén végeztem. A Károli Gáspár Református Egyetemen szereztem jogász diplomát, majd a Bolognai Egyetemen nemzetközi és EU jogi mesterfokozatot. Doktori fokozatomat a milánói Luigi Bocconi Egyetemen szereztem nemzetközi jog és közgazdaság területén, ahol interdiszciplináris kutatást végeztem a nemzetközi kereskedelmi jog, WTO-jog és az uniós jog kapcsolatáról.
Szakmai pályafutásom során több mint egy évtizeden át képviseltem Magyarország érdekeit az Európai Unió intézményeiben. Kutatási attaséként dolgoztam Magyarország EU melletti Állandó Képviseletén, ahol a kutatási és innovációs politika területén építettem kapcsolatokat és vettem részt kulcsfontosságú tárgyalásokon. Ezt követően az Európai Innovációs és Technológiai Intézetnél dolgoztam az uniós ügynökségek közötti együttműködés fejlesztésén.
Munkám során mindig is fontosnak tartottam a nemzetközi kapcsolatok építését és a különböző kultúrák közötti párbeszédet. Ezt segíti, hogy folyékonyan beszélek angolul és olaszul, valamint alapfokon franciául és németül.
Férjezett vagyok, és van egy csodálatos kislányom. A család mellett nagy szenvedélyem a jóga, a tánc és a ’80-as évek zenéje – ezek segítenek kikapcsolódni a sokszor feszített munkatempó mellett. Olaszország különösen közel áll a szívemhez: nemcsak a nyelvet beszélem folyékonyan, de a mediterrán konyha szerelmese is vagyok. Gyakran főzök olasz ételeket.

